Anyus pótblogja

"Minden megtörténhet, minden lehetséges és valószerű. Idő és tér nem létezik; valamilyen jelentéktelen valóságtöredékről elrugaszkodva a képzelet kibomlik, és emlékek, élmények, kósza ötletek, képtelenségek és rögtön­zések szálait összesodorva új szövetet sző." /Strindberg/

Hát néztem nagyokat tegnap, hogy előbb valamiféle kutricás kíp van a bogom helyin, osztán két levelem kommentostul meg a szíp új tartalomjegyzík úgy eltünt mintha sose lett vóna. Ez mán sok az izgalombul egy illen kis öregasszonynak, máma el is kőtöztettem a bogot. A címet igencsak könnyű leszen megjegyezni:

http://levelekjulistol.blogspot.com/

Sok szeretettel látlak ott is benneteket lelkecskéim, na Isten megágyon!

Julis

Egíszen meg van ez világ habarodva, ideseim, mindeny csak a hirdetísek körűl forog, mintha más nem is lítezne mán. Kűdik nekem is ezeket a kuponyos reklámokat elektronyos levílbe, hát nem tudom kinek tanyáták ki, furtonfurt a szilikonyozás, meg a fogfehírités, meg a velnés, hát mikor van ideje dógozni annak aki végigcsinyájja? Kuponyok amúgy nálunk is vótak, de lett is veszedelem belőlük mind a kítszer.

Elsőnek is a Bözsi rajzoltatta meg üket a Kisgabikával, amikor a nyakába maradt az ötszáz lencsekonzerv. Az ukrán lencsekonzerveket igen ócsón vette egy csencselős tirpáktul, papiros nem is vót róluk, meg rajtuk is alig, asse magyarul, úgyhogy a Bözsi aszonta csak remélni tudja, hogy valóba lencse van bennük, vagy legalább embernek való étel. Nem is merte nagyon szem elé raknyi a bótba, nem csoda, hogy még egy év múlva is megvót az összes. Na akkor lett elege a Bözsinek és arra jutott, hogy akcióssan fogja adni. A Kisgabika igen szípen kirajzolta a kuponyokat, és egy rekesz kóláér szét is osztogatta a faluba. Mán aznap jól fogyott a lencsekonzerv, de nem soká örülhetett a Bözsi, mer még a kuponyok felít se váltották be, amikor kezdődött a sok reklamácijó. Mer a lencse olyannyira ehetetlen vót, hogy még a Dzsoki kutyája, a Predáttor is vonyítva menekült tüle, pedig az nem egy válogatós fajta. Persze megijedett a Bözsi, hogy ebbül nagy baja leszen, úgyhogy vita nékül visszavette mindenykitül a konzervet, osztán egyik éccaka felrakta egy taligára és belesuvasztotta a bányatóba, a kuponyokat meg elígette. Na mongyuk az nem vót eccerü, mer a Kisgabika valami fínyes papirost használt, ami alig akart meggyulladni, ezír a Bözsi benzint öntött rája, akkor meg úgy belobbant, hogy még a szemődökit is lepörkűte. Attul fogva nem eszik a Bözsi lencsít.

Másodszor a csajnikok próbálkoztak kuponyokkal, azok mán igazi nyomdába csinyátatták, de nem lett jobb víge annak se. Csodaszert hirdettek a csajnikok a kuponyokon, olyat ami növeli a férfierőt. Aszonták sokkal jobb orvosság, mint a Viagara, mer homopatikás. De hát minállunk szégyenlőssek a nípek, senki nem akarta, hogy aztat higgyék rula, gondja van a férfierejivel, úgyhogy nem sokat értek a kuponyokkal a csajnikok. Osztán egypár nap múlva a tanácsenyök felesíge, a Piroska mégis vett az urának egy doboz pirulát. De nem szólt az Ernőnek, csak belekeverte a vacsorájába. Mán sose derül ki, hogy a pirulával vót-e baj, vagy túl sokat rakott belüle a Piroska, de a tanácsenyök egy hétig fosott tüle, más hatássa meg nem lett. És amikor megtudta, hogy mitül beteg, ráküldötte a csajnikokra a hatóságokat, be is zárták egy hónapra a ruhabótot meg az éttermet is. Azóta itt mifelénk nem divat a kupony.

Nem nagyon vót kedvem boggerozni mostanába abba a rekkenyő hősígbe, de mán csak elmondom, hogy a Kisbélus be akart éngem nevezni a Gódenbogba. Váltig állította, hogy akár meg is nyerhetem, mer van nekije egy csomó ismerősse a fészbukon, azok bizonyosan szavaznának rám mióta látták a kípemet. Bözsi is úgy gondúta, hogy okosan kitanyáta a dógot a Kisbélus, avval bíztatott, hogy a faluba is van mán komputter vagy egy tucat, meg még a tanyácsházán is, aztat ráadásul ingyér lehet használni, igaz nem minden betü működik rajta.

Mán majdnem ráálltam, hogy csinyájjanak egy kampányot, de osztán láttam, hogy az első helyen mixeriskolába kelletik menni, no hát az cudar lenne amit azír kapnék az én Árpimtul! Úgyhogy lebeszéltem üket, pedig a kezdő lecet mán átalugrottam, mer megvót a tíz bejegyzís, meg a négy hónap boggerozási idő is. De így utólagossan igen örülök, hogy elmaradott a nevezís, mer énnekem a vetílkedésekkel eddigelé nem vót még szerencsém.

Szépsígversenyen sose nem is indútam, arra a Bözsinek mindég több sánsza vót, de ő is csak eccer tudott nyerni, abba az évbe amikor a Halasróza ippen lebetegedett. Jaj pedig a Bözsi igen fájintos jány vót, de millen azélet, mosmeg gyereket lehet véle ijesztegetni (mán megbocsáss Bözsi ha óvasod!)...

Na osztán hogy megjártam annakidejin A hónap dógozója címmel, mán mindenykinek fönn vót a neve a falon legalább ötször, csak az enyimé nem, és pont akkor szüntettik be, pedig három hete direkte nem mentem táppízre se...

A "Tiszta udvar rendes ház" táblát kicsi híja vót, hogy megkapjam, ha a Bundáskutya nem tépi meg a tanácsenyököt aki hozta, tán ott is hagyta vóna a tornácon.

Vagy a nőnapi szagszervezeti tombolák, no azokon is rendre csak könyveket tuttam szerezni, kettő a tanyácsköztársaságrul szól, a harmadik Gorkij: Az anya, pedig mindég vót bonbonmeggy meg omniakávé is...

A mútkor meg azér vesztem össze a Melcsikével, mer ami kípes újságokat adott nekem, én azokba mindég átul cettig megfejtettem a keresztrejtvínyt, osztán be is kűttem, de még semmit se nyertem rajta, pedig mennyi drága bélyeget vettem mán, osztán kiderűt, hogy tavalyelőtti újságokat hoztam tüle, és még vót kípe aztat mondani, hogy óvasni adta nem pediglen fejteni és nem mindegy énnekem, ha azóta öregedtek benne a mozisztárok két évet??!

Végülis arra jutottunk a Bözsivel, hogy jövőre ü indul a Gódenbogon, de fénykípes kategórijába, csak addig még vennie kellesz egy fotómasinát.

Rég írtam mán nektek ideseim, de mióta hazagyüttünk a velnésbül, még nemigen jutott időm rája. Merhogy nagy újság fogadott: a Bözsi vett egy kompútert otthunra is, eddigelé csak a bótba vót nekije, de avval az elszámolásokat csinyáta, meg a rovancsot, nem is rakott rája internettet, de erre mán igen, ezír mosmán tudunk esténkint beszégetnyi is. Osztán hijába kapacitálom hogy óvassa a boggomat, ő inkábban jobb szereti ha közvetlenűl nekije sorolom a dógokat. Van is mindég mirül leveleznyi, pédának okáér idekoppizom mostan néktek, mit írt tegnap a Bözsi.

 

------ Eredeti üzenet ------
Feladó: Bözsi <ozvegy.szijjaskalmanne_szuletettnagyerzsebet@freemail.hu>
Címzett: Julis
Elküldve: Wed Jun 16 19:09:24 2011
Tárgy: hát úgyképzeld el Juliskám

Ippen az új biciglimrül akartam mesélni neked dílelütt amikor a Tótjani aszonta híjja a rendőröket ha nem megyek oda rögvest a kasszáho (baj leszen még evvel a fiúval meglásd, az illen türelmetlen emberek kerűnek bele a Kékfénybe, sose bírja kivárni amíg megiszom a kis kávémat, mintha bizony akkora tragédija lenne ha elmegy a busza, pedig tudhassa hogy alig egy órácska múlva mán gyün is a másik). Na hát avval kezdődött, hogy felszólaltam a tavalyi falugyűlísen a járda miatt, mer egyedűl a mi uccánkban nem vót járda, az igaz, hogy az úton alig látnyi kocsikat, de a balesetveszíly az valós tényállás, így mondta a Rezső is, meg aztat is mondta, hogy mint az én helybéli képviselőm, támogattya a javaslatomat. Ü meg Ernő a tanácsenyök meg is szavazták a járdát, egyedül a tanácsenyök apja vót ellene, de az mindég ellene szavaz a Rezsőnek amér az fideszes. Tudod Juliskám mán sokat beszéltünk arrul, minek a tanácsba az Öregernő, de mostan az eccer igaza vót nekije, mer hijába lett megszavazva a járda ha píz nem vót rája. Na a Rezső tanyáta ki, hogy pályázzon a falu a járdára, de utánanízett a dolognak és kiderűt, hogy csak kerékpárútra lehet pályázni. De megbeszélték a tanácsenyökkel, hogy a línyeg az azfalt, amúgy nincsen sok különbség a járda meg a bicigliút közt, szóval megírták a pályázatot bicigliútra és el is nyerte a falu a píztet, lett járda, az éngemet nem zavart, hogy ott a közepin a szaggatott sárga csík.

Na ennyibe is maradt vóna a dolog, de mostan nagyon megijedt az Ernő, mi lesz, ha tényleg bevezetik a statárijumot a pógármesterekre, aztán lebukik azon, hogy a vak is látja, senki sem biciglizik, meg nincsen is folytatása az ő kerékpárútjának semerre, még a végin gyorsított eljárásban mehet a hüvösre. Mondta is nekem szegíny: "Jaj Bözsi, meglássa, ezt a törvínyt se az ordas gazemberek fogják megszíni, hanem az illenek mint én, jaj micsoda szégyen lesz ez az én drága páromra, és mi leszen a kis Katinkámmal ha bebörtönözik az apját?..." Hát Julisom, én úgy sajnáltam, hogy megígértem nekije, veszek egy biciglit, ha mán énmiattam kerűt bajba, ráadásul én lakok az ucca utolsó házába, úgyhogy addig tart a járda. Mármint a bicigliút. Be is ültem másnap a kombiba, felmentem Debrecenybe egy kerékpárbótba, na annyi járgányt én még nem láttam egyhelybe! Csak néztem bután, mígnem odagyütt az eladó és kérdezte mi teccik. Mondtam egy rendes biciglit szeretnék, van-é nekijek, mer ezek énszeréntem versenyezni valók. Á, nem, aszongya, manapság ezekkel jár mindenyki, és higgyem el, igen jók. Választott is egyet amirül úgy gondolta, passzol hozzám, rámbeszélt egy ollan kis kalapot is, meg egy útkaparóknak való mellínyt, meg biciglilakatot, meg pumpát, meg még egy kulacsot is, de aztat mán ajándékba adta. Jaj Juliskám el se merem árulni mennyi píztet hagytam ottan! De azóta biciglivel járok a bótba meg vissza. Aztat azír megmondom, hogy mán nem vagyok annyira hálás a tanácsenyöknek a járdáér, mer azelőtt gyalog tíz perc alatt hazaértem (ha nem találkoztam veled), de mosmán beletelik félórába is, attul függ, hogy mind a két kanyarban felborulok-é.

Bözsi

Na ottan hagytam abba, hogy mire a lakatos vígre kinyitotta a bűröndöt, nekije is kedve támadott förödőzni. De addigra mán bezárt a termál, úgyhogy Bélus elindút hazafele és vitte a lakatost is, láccódott rajtuk, hogy igen elfáradtak, nem is tartóztattam üket, pedig biztossan ollan éhesek vótak mint mink. Mentünk hát hamar vacsorálni.

Az ebídlűbe először csak néztünk, ottan vót vagy száz asztal megterítve szíp fehérrel, meg egy nagyon hosszú végig a fal mellett, rajta mindenfíle étel amit csak ki lehet találnyi, szalámi, kalbász, sajtok, meg levesek, sültek, sütemínyek, de míg fagylalt is, és dinnye, hát aztat végkíppen nem tudom hogy hunnan vettík. Láttuk hogy a pincérek csak rendrakással vannak elfoglalva és a vendígeknek maguknak kelletik szednyi. Teli is raktuk a tányírunkat, de osztán rágyöttünk hogy lehet többször menni, nem is szerínykedtünk, Árpim csak akkor szólt rám, amikó mán szendvicseket kezdtem el csinányi, pedig tudhassa hogy nem birom ki reggelig, kell éccakára valami kis elemózsija. Tettem mellíje pár gyümőcsöt is, meg egy bögre téját, de a kisjányon aki a kijáratnál állott mígse láccódott hogy haragudna, csak annyit mondott hogy a tálcát majd vigyem vissza.

Másnap a reggelizés után (mígse vittem le a kenyírpirittót, igaza vót Bélusnak, raktak ki az ebídlűbe, mégahozzá ollat, amibe órát is szereltek!) mentünk átal a termálba. Annyi medenyce meg fekvőszík van ottan, asse tudtuk hova telepedjünk. Zavarba is vótam kicsinyt, de Árpim mondta hogy nem engem níz az a sok ember, hanem csak a pillangós fürdődresszemet.

No elsőbben is beültünk egy kis kerek medenycébe, jó meleg víz vót abba, de furtonfurt gyüttek alulrul a bugyburíkok, mintha valaki feszt eregetett vóna magábul. Akkor Árpim ottan hagyott, aszonta kipróbájja a szónát. Mutattam nekije hogy ki vagyon írva: a szónába mézes-sós beöntíst adnak, én bizony oda nem megyek. Átültem inkább egy nagyobb medenycíbe, vót ottan egy kedves kis fiatalasszonka, azzal kezdtem beszígetni. Hamar ki is derült hogy a sógornőjinek az apja a szomszíd falubul való, ippen aztat akartam megkérdeznyi, nem ismeri-e véletlensígbül a Kovácsdoktorurat, akinek az míg a körzetibe tartozik, de eccercsak megindút a víz elűttem körbe-körbe, osztán ollan igen elcsudálkoztam hogy mán vitt is magával, egyenest bele az örvíny közepibe. Akkor mán hijába gondútam arra hogy mégis jobb lett vóna megtanulnyi annakidejin az úszást, mer hun a lábom, hun a fejem teteje ért csak ki a víz alul, nem is tudom mi lett vóna velem ha az én drága Árpim vissza nem gyün értem avval hogy mehetek nyugodtan a szónába, nem kelletik beöntést kapni, felöntést aztat lehet, az valami szagos huncfutság, de az meg pízbe kerülne.

Így osztán inkábban csak áztattuk tovább magunkat a melegvízbe ebídig, dílután meg egy beszídre vótunk hivatalossak, ahun aztat magyarázták el, hogyan lehet ócsón Havajon nyaralni. Még valami pájinkát is adtak a beszíd előtt tiszta barátságbul, meg egy fájintos tollút, de Árpimnak ettül se lett több bizodalma hozzájuk, pedig nagyon szípen és gyorsan mondták hogy mit kelletik csinányi az ócsó havajos üdüléshez. Nekem igen teccett az egísz, de eztet kár vót mondanom Árpimnak, mer utánna mindegyre azon dohogott hogy a termál kiszívta a maradék eszemet is, és millen jó hogy nincsen folyós számlám, mer akkor izibe mehetnénk is Havajra, csak mire visszagyünnénk mán házunk nem lenne.

Amikó arrul írtam, hogy a Sanyipóstás Melcsikéje folyton velnésbe akar menni, nem gondútam vóna, hogy én is sorra kerülök evvel a puccoskodással. Igen el is csudálkoztam rajta, hogy Bélus fijam azzal gyütt haza: nevenapomra béfizetett éngem meg Árpimat egy gyógyvizes hotejbe. Mondtam nekije, hogy biza okosabban is elkőthette vóna azt a sok píztet, mer én ugyan nem csinyálok bohóct magambul, drága Árpimrul már nem is beszélve. De láttam Béluson hogy rosszat szótam, ezír inkább átfutottam a csajnikok ruhabótjába fürdődresszet venni, tanát is a kisjány egy szép pillangóssat ami ippen a méretem vót, meg Árpimnak is valami nagy fekete úszógatyát, aszonta mostan ez a módi a férfiemberek számára.

Bélus furikázott el minket a hotejbe, mire odaértünk meg is nyugodott szegíny, pedig a csomagolás valamiér nagyon megviselte, már a kenyérpiritót se akarta berakni a kocsiba, hiába mondtam hogy Árpim csak egyfíleképpen szereti a reggelijét, asztat a szálodások biztosan nem tudják úgy megcsinyáni. Osztán amikó összeszedtem a törülközőket, aszonta abból egy illen hotejben van elég, a tetejibe azokrul még nem is koptak le a bolyhok. De különössen amiatt durcáskodott, hogy lehozattam véle a padlásrul a bűröndöket. Hát mit képzelt, mibe fogok pakúni? Három napra is csak kell pendely meg lajbi, nem áztathassuk magunkat feszt a vízbe! Na de a bűröndöknek a hotejben is csudájára jártak, az őtönyös ember a nagy hosszu asztalnál aszonta, illet eddig még csak fénykípen látott. Van is énnekem pízem új táskákat vennyi, amikó a nagyszüle bűröndje is működik rendessen! Bár a zárjával vót egy kicsi baj, Béluskámnak kelletett lakatost hozni a szomszéd városbul - mondta is a Bélus hogy jó hogy mán a bepakolás közbe lemondta az esti programját. A lakatos igencsak dicsérte a bűröndöt, hogy jó erős, meg biztonságos, nem is tudta kinyittani vagy két órán keresztül. Le is főtt a nagy igyekezettül úgy, hogy aszonta mostmá gyün velünk ő is fürödőzni.

Hogy millen rémsíges örvínybe kerűtem ottan a termálba, meg hogy a gőzfürödőbe nem kelletett vóna úgy megijedni a mézes-sós felöntéstül, mer az valóba nem beöntés, hát ezekrül a dógokról majd legközelébb írok, most futok átal a Bözsihe, mer neki is el kelletik még mindent mesínem átul cettig.

Na jól kitanyátad kicsi jányom bolygolang hogy írjak a halálrul, biztossan aztat gondútad magadba hogy mán a közelibe járok. De hála a Jóistennek aki a magos egekben lakozik, aligha van a faluba énnálam egíszsígesebb ember (a Kovácsdoktor úr is aztat szokja mondanyi hogy "magát Julis agyon se lehetne ütnyi, ámbár vóna rá jelentkező"), úgyhogy eddigelé még nem számoltam a véggel. Csakhát azis igaz hogy elgyühet az számolás nékül is, majd sorolok erre pédákat.

Amúgy énszeréntem úgyan vagyon az ember a halállal, mint amikó mán nagyon elálmosodott osztán nem is bánnya hogy egy kissé megalhatik. Bizonnyal belé lehet fáradnyi az életbe ha eléggé sokáig eltart. Nem is félek én tüle, csakis azér fohászkodok mindég hogy a drága jó Árpim ne előzzön meg éngemet, mer hogyan tudnék azótátul fogva esténkint beléfekünni abba a hideg ágyba? (Na mán megin bepárásodott ez a fránya okuláré.)

Szóval még az jutott eszembe a halálrul, hogy annakidejin a korcsmáros Oláhpali apja - ágya meg az Isten de igenjó pályinkát főzött mindég - kezte el csinányi az emlíkfalat. Ez ollan, hogy mindenkirül, akit valahogyan a szesz vitt a sírba, a korcsma hátulsó falára kitesznyek egy írásot vagy fénykípet. Mán jó sokan vagynak fönn ottan, de vótak nagy vitatkozások is, pédának okáér nehezen tuttak megegyezni hogy Zeke Andor bátyó, a csősz, aki mán majnem kilencvenyéves vót, megszógáta-é a tisztessíget, vagy mégse az a napi két-három liter borocska vitte el ütet, hanemcsak a vénsíg. Vagy a Piros Ágó, aki igazhogy megitt egy üveg konyakot mielőtt a bányatóba ugrott vón, de igazándibul mégiscsak a Gátőrpesta miatt emésztette el magát. No ha mán itt tartok, sajnáták nehányan, hogy amikó a Pesta meg a Laci nagy bajvívássa vót (amirül a mútkoriba mesítem), egyik se sírűt meg komolabban, mer jól mutatott vóna az emlíkfalon bármellikük. De aztat is látnyi hogy az ember sose tudhassa mikó gyün el az ideje, mer eccerre kerűt föl a falra a Pap Ádám taníttóúr kípe, aki nem járt a korcsmába, demég otthun se ivott egy kortyocskát sohase, meg a fílkegyelmű Dezsőkéjé, akinyek az esze odáig tartott hogy mennyi munkával tuggya megkeresnyi a napi pályinkáravalóját, osztán eggyik nap hamarébb ivott minthogy dógoznyi kezdett vóna, s mire nekiállott kivágni aztat a nagy fát az útszélin, mán úgy be vót nyomva hogy asse tutta merrül veselkeggyen neki, na végtire még kiátani is efelejtett, a ledűlő fa meg szípen agyonütötte őtet is meg szegíny taníttóurat is. Az öreg Nagydoktor meg úgy sommázta a dógot, hogy végeredmínyben mindenkit az alkohol öl meg, csak van akit alattomban, mást meg szemtül szembe.

Drága Kisonokám!

Ládd-é, okos dolog ez a kompúter, mosmán néked is írhatok elektronyos levelet. De azér mutassad meg anyádéknak is, mer fontos dógokat sorolok. Tudod millen nagyon szeretlek én tígedet meg a Danikát, a szüvem szakadna meg ha véletlensígbül bántanyi kellene valamelyikteket, de Isten lássa lelkem, ha mégeccer a macska vackáho dugjátok az egírfogót, a partfissal tángállak el benneteket de rettenetessen. Mán három hete is megvan hogy itten vótatok és szegíny Cirmos még mindég sántít. Aztat is íszrevettem azóta, hogy a drágajó kalbászt felétettétek a Bundáskutyával, de hogy hun a dagasztótekenyőm, annak még nem bírtam utánajárni. Na és azzal kelletett vóna kezdenyi hogy a Melcsikétül hallottam millen szörnyűsíges kípet raktál fel rulam arra a fészbukra. Hát ha aztat le nem szeded rögvest akkor többetse eszel az én csőrögefánkombul! Csókollak sokszor meg a Danikát is:

Julis mama

 

Drága Julis mama, a dagasztóteknő fent van a padláson, de Julis mama helyében én többet nem használnám, mert a Dani csigafarmot rendezett be benne az itthonról vitt csigáinak mert félt hogy elpusztulnak a befőttesüvegben és így aztán a teknőbe döglöttek bele. Azt a fényképet ami a facebook-on van akkor csináltam Julis mamáról amikor aludni tetszett, sajnálnám levenni mert már 86 like-ot kapott, igaz csaltam kicsit mert azt írtam rá, hogy "Belógtam a hullaházba". Ugye nem tetszik haragudni?! Sok puszi: Kisbélus

Kedves Miniszterenyök Úr!

A Jóisten tarcsa meg magát erőben egíssígben mindhalálig! Gondútam én hogy leszen még magábul miniszterenyök amikó Debrecenybe gyütt tavalyelütt, engemet a Rezsőjék vittek föl a városba, ottan áltam az emelvénytül jobbra a virágbót előtt, de biztossan nem teccett látnyi mer a Rezső akkori élettársa mindegyre elibém állott egy nagy zászluval. Szíp beszíd vót, osztán örütem is igencsak amikó megválasztották, és azótátul fogva is elígedett vagyok, pédának okáér hogy a Dzsoki mán nem horgya el a tikjaimat mióta a Gézarendőr aszonta nekije hogy le is csukhassák érte.

De amiér mostan írok, az az alkotmánnyozás, amirül aszonta hogy nekünk is van beleszóllásunk. Vissza is küttük mán a kérdezőiveket, az enyimet és az én Árpimét is, csak az vót a baj hogy nagyon kicsinyke helyet teccett hagyni a saját kéréseknek, nem tuttam oda beleírnyi hogy mit gondútam ki, inkább elésorolom elektronyos levílben.

Az egyik amit énszerintem bele kellene venni az Alkotmánnyba, hogy sose lehessen többet átalneveznyi az uccákat, mer úgy tessen elkípzelnyi hogy a Bözsi meg a Sanyipóstásék meg a Rezsőék meg mink itten lakunk az Árpádvezír uccában, ami Lenin ucca vót annakidejin, osztán gyütt a rendszerátvátoztatás és a Rezső mingyá monta h nem lehet tovább Lenin a neve, az én Árpim meg kitanyáta hogy legyen Árpádvezír, még a táblát is megcsinyátattuk. De osztán gyütt a következő választás és a tanácsenyök úr apja aki nagy komonista aszonta nem vót hivatalos átnevezís, ezír maraggyon minden a régibe. És míg új Lenin táblát is nekünk kelletett csinyátatni. No amikó először vót maga a miniszterenyök, az én Árpim a Rezsővel újból szípen kicseréte a táblát, de elébb beszítek a tanácsenyökkel hogy legyen pöcsétes papiros is rula. Csakhogy nígy év múva meg teccett buknyi és annyi idejig vótak a komonisták hogy a tanácsenyök apja aszonta mán nem is lesznek rendes választások, rakjuk vissza a Lenint. Míg szerencse hogy az Árpi nem tanyáta meg a padlásony.

A másik az nem ollan nagyon fontos, de tán apró betüvel beléje lehetne írnyi hogy ne legyen több tévécsatorna, csak kettü, mint régen, mer mán nem birom amit az én Árpim művel ezzel a fránya távirányittóval, kapcsolgassa egísz este, míg jó hogy nekem itten vagyon a kompúter, különben kihajinottam vóna a ganyédombra aztat a vacakot. És asse lenne baj ha hétfőnkint nem is lenne adás egyátalába, mer millen jókat beszígettünk annakidejin a Bözsivel.

Na csak ennyit szerettem vóna hozzájatenni az alkotmánnyozásho, további jó munkát kivánok a Miniszterenyök Úrnak:

Julis

Arany virágszálaim, hát mán annyira hijányoztatok énnekem, de nem vót egy fertályórácskám se hogy nyugottan tuttam vóna boggerozni. Vagyis először a masina nem akart beindúni, de az azér vót mer a partfissal kihúztam belüle valami madzagokat, a fene gondúta vóna hogy ennyi teméntelen lik van egy illen kompúteron, ki bírja aztat kitalányi mellik madzag mellik likba való? El akartam híni a Tótjanit, de még biztossan fúj rám a mútkori miatt mikor összevesztünk a bótnál, meg nem is csinyáta vóna ingyér, hát inkább megvártam amíg hazagyütt a Bélus fijam, ü is ért hozzája.

De hijjába javította meg a Bélus a kompútert, mer magával hozta a Kisbélust meg a Danikát is, osztán attul fogva három napig vagy azok gyösztettik a gépet, vagy ippen szaladnyi kelletett utánok hogy mijazistencsudáját csinyának. Szeretem én nagyon az én kisonokájimat, de hát öreg vagyok mán ehhez, furtonfurt csibészségeken jár az agyuk, osztán az én Árpim nappal dógozni ment, egyedül küszköttem velök. Bélus aszonta, romantikáznyi akarnak az Évikével, azér haggya itt a pujákat, de ki hallott mán illet, mán mingyá negyvenedik évibe van osztán még romantikáznyi mennek? A végin öszveromantikáznyak nekem egy harmadik onokát, na akkó osztán micsinyálok?? Nem mintha túlontúl sokat gyünnének ide, de hát messzi laknak, megvan kítszáz kilóméter, meg az Évike furcsán viszonyúl a jótanyácsaimho, karácsonkor is csakúgy pattogott a szöme nekije, pedig csak aztat mesítem el, hogy az én Béluskám félévesen mán a budiba pottyantott.

Na ott tartottam hogy majd egísz nap a kompúter előtt ücsörögtek a Kisbélusék, valami borzasztóságos lüvős játékkal hadakoztak, vót abba mindenfíle mordély meg bomba, de kíssel is kaszaboltak, jaj ollan hangok gyüttek a kompúterból, majd a rossznyavalya tört ki. Amikó meg aszontam hogy pihennyenek mán egy kicsit a harcolásbul, összevissza futkosták a házat, szítpakoltak a spájzba, feltúrták a padlást, asse tuttam hova legyek. Este szípen megvacsoráltattam üket - igaz sokat nem ettek mer a spájzba megtanáták a tavalyrul maratt szalonycukrot -, utánna montam eriggynek lefekünni, de még fürödni akartak, jaj mennyi drága melegvizet elpocsékulnak ezek a mai gyerekek... hát vígre ágyba kerűtek, akkó meg esti mesét kelletett mondanyi nekijek, aszonták ollat mongyak amitűl meg lehet ijednyi. Törtem a fejemet, de csak az jutott eszembe, hogyan járta meg annakidejin a Csontosgézu a kísértettel. Szóval eztet mesítem el.

A korcsmábul igyekezett haza a Gézu iccaka, amikó meglátta a leples alakot a templomkertbe. Aztat monta mindenykinek, ü azonnal felismerte hogy egy szent szelleme, csak nem tutta mellik szenté, habár kicsit hasonylított a Vékony Jánosho, aki amúgy akkoriba mindig a Halasróza után epekedett meg búslakodott. A szellem álítólag igen mutogatott egy buckára, aminek a helyit a Gézu jól meg is jegyezte, osztán másnap belopózott a templomkertbe és ásnyi kezdett. Ippen aratásidő vót, a tiszteletes úr pediglen az idesanyját látogatta a szomszéd faluba, ezír senki nem látta meg a Gézut amíg ásott, a nap végire meg mán el is készűt, legalábbis biztos vót benne hogy megtanáta a szellem csontyát, és hogy azok csakis valami csodatévő erejü csontok lehetnek. Fel is pakúta az összeset egy talyigára és szípen hazatolta. Otthun aztán nízegette egy darabidejig a csontokat, és arra határozott hogy kirakja belüle a szentet. El is kezte összepászítgatni az ágyán, de az esti harangszórul eszibe jutott hogy ütet várják a korcsmába. Akkor otthagyta az egíszet ahogy vót, osztán amikó a felesíge hazaért, meglátta a csontokat az ágyon és azonnyomba elvágódott a padlón ijettibe. Az öreg Nagydoktorúr csak nevetett mer ü rögtön tutta hogy azok egy disznyónak a csontya, de eztet a Gézu nemigen hitte, egíszen addig, mígnem harmadnap megin íszrevette a templomkertbe a szellemet, de akkó mán közelébb ment hozzája, na és az lett a víge hogy reggel a Vékony János feldagatt kíppel tolta a talyigán a csontokat a dögkútra.

Hát nem tudom mit montak a Kisbélusék az apjuknak, de az Évike aztat üzente hogy egy darabig nem kellesz vigyázni rájok.

Két nagy újság is vagyon mostan a faluba, úgyhogy sietek hamar leírnyi, osztán megyek a Bözsihez, nem vót időnk reggel rendessen átbeszéni, mer mán nyitnia kelletett a bótot, ott állott a hosszi sor, a Tótjani rázta is az öklit pedig biztossan nem várt ottan még egy órácskája se (szóvá is teszem majd az anyjának, az Eszti is tudhassa hogy nem bír magával a Jani mióta dógozó embör lett... mintha az is munka lenne hogy egész nap a kompútert pöttyögeti anná a nímet cígnél).

No az egyik, hogy a pijactér teli vagyon tevível - a Kisgabikátul hallottam tennap délután, osztán el is mentem hogy a magam szemivel lássam, hát vagy tizenöt akkora álat mint a tehén, de mégse az, éshát ennyisok!... Ottan bóklásznak a sátor körül, merhogy cirkusszal gyüttek, de még illen flancos cirkusz sose vót mifelénk. Régebben mindég a Királ cirkusz gyütt, de abba nem vót teve, csak a Lejó, az szegíny ollan öreg oroszlány vót hogy mán a szőre is hullott, nemhijába trombitáták körbe a faluba hogy "világszenzácijjó" mer az valóságossan az vót hogy egy illen vén álat még magátul mozogni tud. Meg vót egy zsongőr, aki hun három labdával dobálódzott hun kettővel, aszerint hogy előtte hanyan hítták meg a korcsmába. A kísdobáló szám meg hamar elmaratt mer a zsongőr felesíge megszökött a bohóccal és mán nem vót kire hajigáni. De most ez az új cirkusz biztossan nagy előadást fog véghezvinni, mer a tevíken fölül vannak pudlikutyák meg kelgyó is, és árulnak pattogatós kukoricát amit popkonnak hínak, és teli van plagátolva a falu azzal hogy ők egész Europpát megjárták, ami mán abbul láccik hogy anglis nyelven is rajta vagyon a szöveg a plagáton.

A másik nagy újságot a végire hagytam, hogy csajnikok kőtöztek a faluba és nyitottak egy ruhabótot meg egy ittermet is - onnan tudom hogy csajnikok mer elmagyarázta nékem a Kisgabika hogy azok a vonalkák az itteremajtónál asztat jelentik hogy csajnatón -, a kirakatba lehet néznyi az ételekrül kípeket, de megmondom úgy ahogy van, elég furcsa dógokat párosíttanak össze, mer egy rendes étel hogyan lehet eccerre édes meg sós meg savanyú?? Na de mán azér beköszöntem a kisjánykához aki a pútnál van, meg is kóstótatott velem vagy ötfílít, még az a rántotthússzerűsíg vót a legjobb, de annyi rizsát adott melléje, mondtam neki aztat inkább hazaviszem az én Árpimnak, akkor meg aszonta kiciadag öccász... hát ennyi píztet egy kis rizsáér meg egy cafatka húsír? Mondtam nincs énnálam píz, de hozok majd legközelebb tőtött paprikát nekije kóstolóba osztán beszégetünk egy jót.

Hallom motymoty jányom valami idegen országba készűsz, nem Erdílyrül beszílek, az mán majdnem a mienké, csak a sengin határ ne lenne, mer megtanította nékem az öregszülém hogy "csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország" osztán lelkemre kötötte hogy esztet másnak ne mongyam, hát nem is montam mégis elvittík szegínyt... no de ez mán igen régen vót, a línyeg hogy ha messzi mégy vigyázzá nagyon magadra, ládd-e alig ösmerlek osztán mán úgy aggódok érted mintha a szüvem alatt hordoztalak vóna, de annyi veszíly meg kísértés van a világba, aztat nem is tudom elésorolni.

Jobb leszen ha leírom millen csúfság esett meg vélem a nyáron. Ippeg beköszöntem a Sanyipóstásékho, de a Sanyi az nem vót otthun csak a Melcsike, jaz meg ottanfogott ozsonnára, hijjába montam hogy gyün haza az én Árpim osztán nem tuggya merrefelé járok, végül visszafutottam és kiraktam az Árpinak egy kicsi papirost az asztalra hogy ha akar a Sanyiéknál megtanál. Osztán megozsonnáztunk a Melcsikével (igaz inkábban csak én ettem, ezeknek a városi jánykáknak mindég a fogyókúrázáson jár az eszök), közbe jól megníztem a fejin a szines hajakat, meg a kompúterját is megmutatta, akkor láttam először, ki is tanyátam millen jó lenne énnékem is egy ollan masina. Monta a Melcsike hogy gyünni fog egy pesti barátnűje majd estefelé, ne zavartassam magam, de mán biztossan vár az Árpi. Értettem én a cílzást, meg amúgy is sötítedett, be kelletett vóna zárnyi a tikokat éccakára, mán majdnem el is indútam amikor meggyütt a Helén vagy Helga nem is tudom hogyan nevezték, hát akkor mán visszaűtem hogy jól megnízzem magamnak hátha kérdi másnyap a Bözsi ki vót azzal a szíp piros kocsival a Sanyiéknál. Ajándikot is hozott a jány a Melcsinek, monta hogy ez igazi hollandus sütemíny és közbe igen somolygott. Éngem meg se kínyátak ami rosszul esett úgyhogy el is gyüttem hamar, de útravalónak csak elvettem egy kicsi sütemínyt amikó nagyon beszígettek egymással.

Nem tudom mire vótak odáig annyira, mán süldőjánykoromba is jobb sütemínyt csinyátam mint ez, nem vót annak semmi különös íze, gondútam is hogy kár vót megenni, meghagyhattam vóna inkább az Árpinak. Ráadásul ezek a hollandusok valami záptojást keverhettek beléje, mer éccaka arra ébredtem hogy halálomon vagyok. Iparkodtam kifele a budira, de asse tuttam mi merre van, csuda hogy az ajtót megtanátam, csak asztán az udvarba végképpen eltívedtem, gondolkozni se tuttam mintha a fejembe valami sötét víz kotyogott vóna. Illen azelőtt sose történt velem, még a Pirosék lagzijába se pedig akkor annyit ittunk a Bözsivel hogy még reggel is a kálváriadombon nótáztunk.

No az vót a szerencse hogy este nem zártam be a tikokat, mer amikor a kakas hajnalba rákezdte, az én drága Árpim utánam gyütt és rámlelt a baromfiólba, de nem vót rajtam semmi más csak egy szál pendely! Nagyon megijedett hogy agylágyulássom van, ki is hítta rögvest a Kovácsdoktor urat, az meg mikor mesítem nekije a hollandus sütemínyrül aszonta hogy az én koromba mán csak maradjak a zserbónál.

A Halasrózárul fogok valamit elmondanyi szittyafijjam, mer látom nagyon érdeklődöl a fehérszemílyek irányába, meg osztán te is ketten vagyol, mint a Gátőrpesta meg a Gátőrlaci. A Pesta meg a Laci az öregapjuktul örökőték meg a gátőrséget, és igen nagyon illett is hozzájok, mer a dolog egy embernek is kevés vót a gáton, nemhogy kettőnek, ők meg leginkább a korcsmába szerettík az időt múlatni, vagy a jányok után futkostak.

Történt eccer hogy mindketten beleszerelmesettek a Halasrózába, ami nem csoda mer egyrészt a Róza igen szemrevaló vót, meg könnyen is lehetett vele találkoznyi mer annak se vót sokkal több dóga mint a Pestájéknak, reggel kivitte a pijacra a halat amit fogott az apja osztán kilencre mán végzett is és ment kujtorogni. Tutta asztat mindenyki a Rózárul hogy furtonfurt viszked nekije a lábaközi, de jáccotta az ártatlanyt, mer ott vót a Vékony János, az komollan tette nekije a szípet, elhitt mindenyt amit a Róza mondott, hát végülosztán el is vette szegíny, de errül majd máskor mesílek.

Szóval a Pesta meg a Laci egyik nap különössen megokosodott a korcsmában, pedig még csak díl vót, osztán kitanyáták a bajvívást. Merhogy az öreg Nagydoktorúr - a mostanyinak az apja - óvasott embör vót és magyarázott valamikó egy illen könyvrül amibe cicomás lovakon vasba őtözött urak szurkáták egymást lándzsikkal. Igaz hogy hátoslu nem vót a faluba, de a Pestájék addigaddig győzkötték a Fuvarosgálpítert, hogy odaadta nekik a Micit meg a Sárit. Talán aszitte úgyse mennek a Pestájék velök semmire, különbe biztos nem engette vóna üket a két lu közelibe. De ezeknek mán igen forrott a vérök hát kivezettik a lovakat a korcsma elibé, lándzsikot nem tanátak úgyhogy a Laci hozott két vasvellát, osztán valahogyan felmásztak a Mici meg a Sári hátára oszt elindútak egymás felí a főtartott vellákkal. Hogy komolyabb baj nem esett az azír lehetett mer a Mici meg a Sári csak lépnyi vót hajlandó, de osztán csak összetanákoztak, no akkó a Pesta kicsinyt meginogott a Mici hátán, a vellája lefordút és megbökte a Sári ódalát, erre a Sári kirúgott a Mici felé, és az egísznek az lett a víge, hogy a Pesta meg a Laci a fődön kötöttek ki, a Laci vellája meg beleállt a Pesta lábába. Az öreg Nagydoktorúr bepólyáta a Pesta lábát (más orvos akkoriba nem vót itten), és kioktatta ütet hogy nem jó ha mán dílbe ríszeg az embör, de ha mégis akkó legalább maraggyon estig a korcsmába.

A Halasrózán meg nem kelletett nekijek többet veszekednyi mer mán aznyap este benízett hozzájok a gátőrházba.

A Mártonyékrul akarok írnyi neked cucka jányom mán reggeltül fogva, csak az én drága Árpim aszonta "Julis ne basszad a rezet egész nap avval a kompúterral, szalad a ház a boggerozásod mián", énnékem meg az uram szava szent, nem úgy mint ezeknek a mostanyi rifkéknek akik asse tuggyák mijaz a házassági esküvés (a mi időnkbe próbált vóna egy nőszemíly visszaszájalni a férjinek többet se kelletett vóna borbélyhoz menni nekije fogat húzatni, de igaz akadott akkor is jó firma, pédának okáér a Halasróza párja sose tutta kinek az ágyából gyütt haza ippen a felesíge), na szóval az Árpi szavára fölsöpörtem mindenütt, még a kredencet is kipucováltam, osztán átalmentem a bótba valami ebídnekvalójér, dehát ennek a Bözsinek be se áll a szája, sehogyse tuttam elszabadulnyi tüle, úgyhogy máncsak holnap főzök.

Na azér jutottak eszembe rulatok a Mártonyék, mer úgy látom hogy tik is gyüttmentek vagytok. Meg ne bántóggyá jányom nekünk mindenki gyüttment aki letelepszik ide falura szerencsit próbáni, osztán hát a Mártonyék is valami nagyvárosbul gyüttek, tán Pestrül vagy Debrecenybül, megvették a szegíny megbódogult Jókorzsiga házát (azér hítták így mer valahányszor kérdeztik tüle mikorra lesz meg a bútor - asztalos vót a lelkem - aszonta majd jókor készen leszen), lebontották (jajj mér kelletett aszt a szíp háza lerontani, két szoba is vót benne!) és építettek valami kúriját, na van ott minden még rijjasztó is a kisudvarba! Osztánmeg elkeztek jószágokat vásárulgatni, de illet a fene se látott, mindenbül egy párat ahogy a tiszteletes úr prédikálta az özönyvízrül meg a bárkárul. Montuk nekijek hogy nem lesz ez így jó, de a kis asszonka, a Márti asztat felelte hogy nem meggazdagodnyi akarnak a gazdaságbul, csak azér tarcsák a jószágot hogy a gyermekejik lássák millenek az álatok. De akkor énmá gondútam hogy nem leszen jó víge ennek, pedig a bika még meg se vót.

Senkise értette minek az a fránya bika, háthiszen ott a Nagydoktorúr, az álatorvos, az szokta a bikamagot bedugdosnyi a tehenekbe, igazán jól csinyája. Lehet amúgy hogy semmi baj se lett volna a bikábul ha nincs a Dzsoki (Dzsoki régen Gazsi vót, de miután a fiját Bobinak kereszteltettik, a jányát meg Lüszinek, ráragadott a Dzsoki név...), aki ippen tüzifájér járt az erdőn mikor meghozták a Mártonyéknak a bikát. Na az lett hogy Dzsoki iccaka bement a Mártonyék kertyibe, a baromfiólbul kihúzta a tikot (mán ezér is jobb lett vóna több tikot tartani a Mártonyéknak), de a bikát nem vette íszre a sötítbe pedig mögötte vót, osztán eccercsak fútt eggyet, a Dzsoki felnézett guggoltábul és két nagy szarvat látott, akkor úgy megijedett hogy hirtelenjibe átpattant a kerítésen a kisudvarba, ott fölbúgott a rijjasztó mint az ítéletnapi harsona, na a Dzsoki kiugrott az uccára, még a tikot is elhajította, úgy szaladott végig a falun hogy azt ordította "itt az ördög itt az ördög!"...

Hát azóta a Mártonyék elatták a bikát, utána meg a tehenet is mer nem akarták hogy a Nagydoktorúr csinyájja föl.

Ides szittyafijjam én ugyancsak kedvellek tigedet, de micsoda beszéd ez a onlány meg oflány?! Nem csoda hogy illen dógok történnek minálunk is mint amikó a tanácsenyök úr (mán meg ne haraguggyá, tudom én hogy mosmán pógármester, de hát énnékem máncsak tanácsenyök marad) a Rezsővel kitanyáták a ralét. Mer a Rezső valamikó autószerelő vót asztán a baráttyának van ez a megbuherát skodája, mingyenféle vasak vannak azon, csoda hogy nem vették míg el a jogosíttányát, igaz a Gézarendőr a mútkor asztat monta hogy az illen ralésoknak esztet szabad.

Na szóval meghirdették a ralét, gyüttek is a sok kocsik még Debrecenybül is, a Rezső szípen kimérte a pályát a tőttés mellett, Bözsi a bótos még illen kis zászlócskákat is szerzett neki a kanyarokba, ollan kípet mutatott a tőttésalja mint májuselsején, míg médijasáttor is vót, abba űttették a debrecenyi ripottert, de kellett is néki jaz a sáttor mer ollan ríszeg vót két napig mint a főd hiszen a tanácsenyök úr feszt csak itatta hogy szípeket írjon a faluról...

No de az onlányokról akartam elősorolni a dógokat, hát azok is gyüttek mer meg vót hirdetve a ralé így interurbán is, osztán ezek meglátták benne a lehetűsíget és egíszen idájig legyüttek Pestrül, a tanácsenyök úr meg elszállásolta üket a kösségháza vendígszobájába, aszongyák vót ott ollan pinyaszag hogy míg! Lett nekik forgalmuk is rendessen, mentek hozzájuk a vendíg ralésok, meg a Rezső, és a Bözsi esküdik rá hogy eggyik este a tanácsenyök is meglátogatta üket, hiába prédikáta ki a tiszteletes úr hogy aki az illen onlányokkal hál az pokolra jut, meg Bözsi asztat mongya hogy nem is hált velök a tanácsenyök úr, éjfíkor mán ment hazafelé, osztán még kétuccára is hallották hogy a felesíge kiabájja hogy hunjártál Ernyő az isten vágja belíd, csak itthon vagyol illen fatökű??!

Na ennyit akartam az onlányokról, vigyázzá velök te is fijjam!

Na motymoty jányom mostan gyorsan elősorolom hogy ma mikor hazajött az én drága Árpim a kenyérgyárbul, montam neki millen jó emberek segítettek nekem boggerozás közben, mer vótak ezek a dobozok de azokba semmit se írtak magyarul, asztán a boggerosok tutták mit kelletett csinyáni velök. Ésakkor az én Árpim aszonta vigyázzak mer úgy járok a boggeros emberekkel mint a szomszéd Kisbalogékkal akikhez addig járogattam míg asztán elkőtöztek és a póstamester szerint még a címüket is titokzatosították. Pedig az én drága Árpim tudhassa hogy nem énmiattam kőtöztek el a Kisbalogék háthiszen nem vótam én náluk sokat, csak amikó hallottam valamit a faluba akkor futottam át hozzájuk dílelőttönkint, s mire Árpim hazajött ötkor már mindég otthon is vótam, és az se igaz hogy sokat ettem vóna náluk, hát mennyit tud enni egy ijjen kicsiny vénasszony? Egy kis kenyírkét elfogadtam szalonnával meg hagymával asztán ha az ebídnél is megkínyátak a levesbül csak csibehúst meg tésztát szettem, a második fogást ugyancsak erőtették, asztán sokszor vót édesség is, de inni asztat mán tényleg nem ittam, meg mintha sajnáták is vóna, a negyedik ötödik pohár ágyaspájinka után a zasszonyka mán mindég elrakta az üveget, ha meg elfogyott a bor, azé se mentek le a pincébe... Furcsa népek vótak na, nem ollan kedvesek mint ezek a boggerosok.

Édes kisjányom motymoty, magas nekem még a boggerozás mint kacsának az eperfa. Elektronyos levelet asztat ládd-e szoktam írni (nem is szól azóta hozzám a Sanyipóstás mer nem veszek mán tűle bélyeget, értem én a Sanyit, kell neki az a kis mellíkes ami begyün a leáztatott bélyegeken, ott van neki a zasszony, hát az ollan rátarti nőszemíly, mindég a hiábavalóságokon jár az esze, hallottam hogy mostan valami velnésbe akar menni, de hiába montuk a Sanyinak ne hozzon ide városi menyecskét mer abbul csak a baj lesz. Még a póstamester is aszonta, vigyázzá az illen nűvel Sanyi, ennek míreg van a lába közibe, esztet monta pontossan. De ez még haggyán, a szomszéggyuk mesíte hogy valami idegen hajak vannak a fejibe varrva - biztossan a fejibe mer hajfelvarrásnak híjják és hova máshova lehetne asztat felvarrani - és mégahozzá több másmilyen színbe! Akárhogy okoskodnak ezek a városijak, tisztessíges asszony ijjet nem csinyál...), meg a zivivven is szoktam nízelűdni (na a mútkor megtanátam a Pirost meg az urát, hát hogy az az embör hogy csúffá lett pedig millen szíp szál legíny vót, nem is tutta senki mivel fogta meg a Piros, tán boszorkánság vót a dologba...) na hogy szavamat ne feleggyem nem értem ezt a boggeros dógot, aztat látom hogy itten bódog bódogtalan írhat ami az eszibe jut, legtöbb a politikárul asztán sziggyák egymás annyát nagyon, a más meg csupa disznyóságot beszíl, a tiszteletes úr is ezír prédikálta a mútkor hogy vigyázzunk a kompúterrel mer benne van a zördög, na a línyeg hogy nem akartalak én ezzel feltatanyi kisjányom de látom mán megín ollan sokat írtam hogy be se fír a kockába. Na Isten megágyon!

Köszönöm motymotynak és szittyazolinak, hogy ihletet adtak Julishoz, aki az ő csepp falujában látja az egész világot. Bocs moty, leloptam a blogodról a kommenteket amelyekben megszületett Julis, hogy a történetnek legyen eleje. Folytatás is lesz, mert állandóan ezek az emberek nyüzsögnek a fejemben tegnap óta :)